Múlt Éjjel

Rettentően kellemetlen érzés tud lenni, ha az ember egy mikrofonon fekszik. Hát még akkor, ha az illetőnek ezen felül még úgy csöppnyi, negyven kiló feszül a mellkasának. Erre a következtetésre jött rá Taguchi Junnosuke mikor arra ébredt, hogy a mikrofon átrendezte a gerincoszlopát, majd mindezt hamar feledtette vele az ezután realizált, sokkal erősebb fájdalom, ami a koponyáját próbálta szétrobbantani.
- Rena-chan, nehéz vagy... - nyögött föl rekedt hangon.
De mivel válasz nem érkezett, kénytelen volt lassan felnyitni ólomsúlyú pilláit, hogy utánajárjon, miért tervezi kedvese álmában megfojtani.
- Ja, te vagy az Kame... KAME?!

Na több se kellet hősünknek, hogy egy jól irányzott lökéssel az édesen szendergő Kazuyát eltávolítsa magáról, és döbbenten ugorjon ki az ágyból. Ezek után három eléggé nyugtalanító kérdés merült fel erősen másnapos elméjében.

ad 1. Miért vagyok meztelen?
ad 2. Miért nincs Kamén ruha?
ad 3. Miért alszik Jin (akin csupán egy tépett ing volt) az ágy végében, egy üres whiskys üveget szorongatva?

- Az addig rendben van, hogy a pőre Akame egy ágyban szunnyad, de mégis hogy kerültem én közéjük!? - gondolta, egyre nagyobb pánikkal a fiatal énekes. Eme lelkiállapotot pedig csak tetézni tudta az, hogy mikor szépen próbálta sorba venni az éjszaka eseményeit, rá kellet döbbennie, hogy emlékei csupán este tízig tartanak (mikor is előkerült a karaoke ötlete na meg két üveg vodka). Most pedig, a falon csálén lógó óra szerint délután kettő óra van.

Meztelen testét kirázta a hideg, mikor belegondolt mi történhetett az elmúlt tizenhat óra alatt alatt. Megrázta fejét, de ez sajnos nem segítette a tisztán látást inkább csak hányingere támadt tőle, és felerősödött a fejfájása. Eközben az ágyon, Jin félálomban odakúszott Kazuyához és az üveget félre dobva átölelte a férfit. Junno kótyagosan nézet körül az amúgy teljesen idegen szobában, hátha nyomára akad az elkószált ruháinak. De csupán egy rózsaszín alsógatyát talált az ajtón lógva, ami persze előzőleg nem hozzá tartozott, de szükség időben jó lesz. Fel is kapta magára miközben elhagyta a szobát, de csak két lépést tett az ajtó bezárása után mikor sikeresen kigáncsolta néhány, a földön található üres üvegek és kajás dobozok közül.
- ITAI! Nem igaz már...
- Urusai Taguchi - morgott fel a vörös kanapé.
- Maru? - Tápászkodott fel Junno.

Óvatosan kukucskált át a háttámla fölött, és erősen bízott benne, hogy Maru (mint az önuralom utolsó reménye) értelmes magyarázatot tud adni mindenre. Hisz valószínűleg Maru végig józan volt az este. De eme elmélete hamar megdőlni látszott, mikor megpillantotta Yuichit a díványon heverve, karjai közt egy szendergő Himével. Takaró gyanánt egy kicsit megviselt fürdőköpeny szolgált, illetve a két férfi meztelen felsőteste, azt a feltételezést engedte meg Junnonak, hogy ezen a pároson sem sok egyéb textília van.
- Hmm. Maru?
- Igen?
- Kicsit aggódom.
- Nincs értelme.

- Mi csinálsz? - nyögte ki végül a szőke, felfigyelve arra, hogy Nakamaru finoman cirógatja Ueda karját, akiből ennek hatására halk, talán leginkább dorombolásra emlékeztető hang távozott.
- Nem tudom - felelte a másik végül, de a keze továbbra is, simogatta Uebot. Junno vállat vont és gyorsan megszemlélte a nappalit, örömmel fedezte fel, hogy a nadrágja ott van a ventilátoron. Gyorsan meg is kaparintotta és elkezdte felvenni.
- Te Jun, miért van rajtad Yamashita alsógatyája?

A megszólított, először félbehagyta a mozdulatsort (így farmerja csupán a fél lábára volt felhúzva), majd az erőteljes gondolkodás szinte kiült az arcára. Maru hallani vélte, ahogy a fogaskerekek csikorogva próbálnak beindulni.
- Yamashita? Mit keresett ő itt?
- Ryot.
- Nishikido is itt volt?
- Nem, de Koyama tudta csak az új számát.
- Találkoztunk tegnap Koyamával?
- Nála vagyunk, baszd meg!
- Oh, és mégis hogy kerültünk ide? Nem Jinhez mentünk fel karaokézni?
- Igen, de Massu sikeresen tönkretette a mikrofont, tehát átjöttünk ide.
- Massu hogy került Jinhez?
- Én hívtam, csak késve érkezett, és addigra te már rendesen el voltál ázva.

Taguchi próbálta feldolgozni a megszerzett információkat és valahogy összeilleszteni azokat az emlékeivel, de nem nagyon ment. Lenézett az élénk színű ruhadarabra. Kis mérlegelés után végül, bosszúsan befejezte az öltözködést.
- Törődj inkább a saját, vagy Ueda ruháival.
- Azokkal már nehezen - morgott a fent említett hercegnő -, Maruét Kame hányta le vörös borral az enyémek meg elégtek.
- Hogy mi? Ki gyújtotta fel a ruháidat?
- Hát te - villantott egy veszedelmes pillantást Ueda a csapat égimeszelője felé.
-...
- Jaj, ne ess pánikba - pillantott fel Maru -, történt ennél sokkal rosszabb is az este.
- Kérlek, inkább ne mond el - mondta aggódva Junno.
- A mélypont talán az volt mikor Massu, vodkával próbálta oltogatni a tűzet és lángra kapott függöny miatt beindult a tűzjelző. Bár az is érdekes volt, mikor Yuya megpróbálta a testével lefizetni a tűzoltókat, hogy ne kerüljünk címlapra másnap. De mikor Jin és Yamapi jöttek segíteni, a tűzoltók elkezdték félteni a seggüket.
- Az vicces volt. Tényleg! Hogy van a segged Taguchi? - érdeklődött a szekrényből egy rekedt hang.
- HE!? Shige te vagy az?
- Ja.
- Shigének igaza van! Majdnem, elfelejtettem megkérdezni. Fáj a segged? - ült fel Nakamaru és izgatottan nézte Junnot.
- Anno... Nem - mondta zavartan és előre aggódott, hogy mire gondolnak a srácok.

Yuichi csalódottan dőlt vissza, és Shige felől is halk szitkozódás hallatszott. Ezzel szemben, Tatsuya szélesen elvigyorodott.
- Én mondtam fiuk, hogy Jin nem fogja tudni megdönteni. Majd holnap, kérem a pénzt.

Junno nem tudta eldönteni, hogy mi miatt akadjon ki, hogy a barátai többsége nem tartják elég... dominánsnak, vagy hogy fogadást kötöttek erről. Végül egyszerűen csak elnapolta a kérdést.
- Bár félek megkérdezni de, Koki merre van? - sóhajtott végül.
- Elment Keichiroval a boltba, bár ezt úgy tudnám elképzelni, hogy Keichiro cipeli a hulla részeg Kokit, akinek eltökélt célja, hogy reggelit készítsen - tűnődött Yuu.
- De hisz Kei-chan a fürdőszobában van Yuyával, már vagy egy órája - ráncolta a homlokát Shige.

A négy idol összenézett. Hirtelen terjedt szét az aggodalom a levegőben, mindannyijuk agyában egyazon kép jelent meg: amint Tanaka Koki, híres idol, fényes nappal, idült vigyorral arcán szédeleg végig egy zsúfolt utcán. Junno rögtön átkutatta zsebeit és hálát adott az égnek, hogy telefonja épségben megúszta az éjszakát. Tárcsázott és kihangosította a készüléket. Pár percnyi várakozás után végül Koki felvette.
- Hagyjál má'. Alszom - hörgött bele a készülékbe a még igencsak illuminált állapotban lévő énekes.
- Koki! Koki! Merre vagy? Gyere vissza! - kiabált, egyre jobban bepánikolva Junno.
- Nincs meg a cipőm, nem megyek - válaszolt álomittas hanggal -, ha kellek, gyere értem.
- Jó, de HOL vagy? - kérdezte Maru a szemeit forgatva.
- Leszarom, hogy hol vagyok, gyere értem!
- Mit látsz? - érdeklődte nagyon lassan Ueda.
- Hát egy... egy falat... de szép fémesen csillog. A padló tök jó puha és kellemes zene szól. Na jó éjt - bontotta a vonalat a rapper.
- Na jó, ki megy és szedi ki a hülye gyereket a liftből? - nézett körbe Yuichi.
- Majd én - sóhajtott Taguchi.

Már meg is indult az előszobába, ott azonban megpillantotta magát a tükörben. Hát, egy kemény alkesz nézett vissza rá. A pillanatnyi sokk után felvette cipőjét (ez legalább meg van), és felkapott egy random kabátot a fogasról. Már épp kilépett volna az ajtón mikor egy fájdalmas kiáltás szelte át a levegőt.
- Taguchi Junnosuke ezt még visszakapod! Anyám, de fáj a seggem - hallatszott Kazu hangja.
- Rena meg fog ölni - sóhajtott fel Junno, és kilépett a lakásból.