Szelídíts meg

Fáradtan roskadt össze a fal tövében. Térdeit maga elé húzta, és rákönyökölt. Csöndesen szuszogott, míg körbenézett. Az amúgy sem épp aprónak számító próbatermet a két oldalt felállított tükrök csak még inkább felnagyították. Bár látni nem lehetett, de ő érezte, ahogy a tükrök remegnek a zene ütemére. Vékony, átizzadt pólóján keresztül a saját háta is lassan meg megremegett a hideg tükörlapokkal együtt. Majd hirtelen csend lett. Ueda automatikusan a lejátszó felé pillantott.

- Nem. Nem jó! - hallatszott onnan az ingerült hang. - A refrén után balra kell fordulnod!
- Ez az én szólóm! Arra fordulok amerre akarok! - Ueda egyik szemöldöke megindult felfelé, ahogy végignézett vitázó pároson. Szinte látni vélte gyilkos gondolatokat, amik Koki és a tánctanár között cikáztak. Koki hangja elkezdte betölteni az egész termet, ezzel párhuzamosan vörösödött el egyre inkább a vele szemben álló.

Maga a veszekedés nem igazán tudott áthatolni Tatsuya agyát blokkoló sűrű ködön. Csak ült ott, és figyelte, ahogy egy fénylő csepp megindult Koki arcán, majd leért lassan a nyakán át a válláig, ott pedig egy másik cseppet követve hirtelen iramodott tovább a feszes kocka has felé. Egy másodpercre kalandozott csak el Ueda figyelme, míg hálát adott a teremtőnek, hogy Koki mindig gatyára vetkőzik a próbákon, majd rögtön vissza is tért volna csodálata tárgyához, de az épp akkor tűnt el dühöngve az ajtóban.

Ueda felkapta a fejét, és kérdőn nézett Kaméra.
- Van egy útja a főnöknél, de ajánlom neki, hogy visszajöjjön vagy eskü szétrúgom azt az alultáplált seggét - magyarázta neki. - Gyere eleget bambultál, át kell néznünk még három lépést.

Hime még egy hosszú pillanatig nézte az ajtót, de végül feltápászkodott és csöndben visszaállt a helyére. Most csak hármuknak volt próbája. A többiek majd egy óra múlva jönnek. Ueda már alig várta, hogy végezzenek, de a percek mintha egyre lassabban peregtek volna, és a lépések is egyre inkább nehezebbnek tűntek.
- Ueda! Figyelj már egy kicsit jobban! - mordult rá Kame. - Ne szuggeráld az ajtót, attól még nem fog hamarabb visszajönni.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem már sok volt ez a négy óra. Mi lenne, ha mára hagynánk az egészet?
Kame egy hosszú pillanatig nem szólt, csupán összehúzott szemmel fürkészte Ueda arcát, majd megadóan megvonta a vállát. De még mielőtt Ueda megindulhatott volna az ajtó felé halkan megjegyezte.
- Szerintem nem kéne utána menned.
- Miért mondod ezt? - Ueda gyanakvóan pillantott vissza rá.
- Koki mostanában elég... zűrös. Jobban tennéd, ha távol maradnál tőle.

Szinte rögtön gombóc nőtt a torkában. Ami leginkább felzaklatta az ott bújt a mondatok között. Nem a féltés, az aggodalom, hanem inkább a szánalom fojtogató érzése. Mikor mindenki látja a problémát, de csupán szemüket hunyják le, elfordulnak, és engedik hadd vesszen el minden amit megfertőz. Mint valami karantén, fehér krétával rajzolnak körbe és feketében várják a búcsú beszédet.
- Köszönöm, de egyedül is el tudom dönteni mi a fontosabb nekem. A saját kis kényelmem, vagy azok, akiknek szükségük van rám - hidegen csengett a hangja, de több időt nem akart Kaméra fecsérelni.
- De hát nem kellesz neki... - Ueda mintha meg sem hallotta volna kisétált a teremből. Nem akart erre gondolni. Mégis honnan szedi ezt Kame? Senki sem tudhatja biztosan, győzködte magát. De mégis ott lógott a feje fölött ez a halk mondat, mint valami gyilkos penge, ami bármikor lecsaphat rá.

***

Koki csendben kommandózott végig a folyosón. A lehető legkevesebb feltűnést keltve jutott el a liftig mikor pedig elindult lefelé vele a csiszolt fémkalitka megkönnyebbülten felsóhajtott. Na már csak az öltözőbe kéne eljutni anélkül, hogy bárkivel találkozna. Elég sokáig papolt az öreg, ha van egy kis szerencséje Kame és Ueda már elhúzták a csíkot.

Nem volt kedve Johnny után Kamétól is végig hallgatni ugyan azt a süket dumát a munkáról és a csapatról, hogy nem hagyhatja cserben a többieket, satöbbi. Mintha érdekelné őt a csapat. Mintha érdekelné őt bárki is ebben a nyavalyás épületben... na jó egyvalaki talán igen, de az a valaki tabu, hisz házi nyúlra nem lövünk. Tűnődött miközben kilépett a liftből. Szorosan a fal mellet sietett végig a folyosó további részen és örült, hogy a KAT-TUN öltözője esik a legközelebb a lifthez. Így pár pillanat alatt már ott is volt a KAT-TUN feliratú ajtónál. Már kezdett megörülni, hogy megússza a további találkozásokat, de akkor szembetalálta magát Uedával.

Szív dobbanás... vajon ezzel akarta Koki teste jelezni, hogy ha az elkövetkező öt percben továbbra is egy légtérben marad Tatsuyával, akkor nem fogja tovább bírni és ráveti magát. Tökéletes lenne, hogy megnyugodjon végre, gondolta. Majd pislogva próbált ráfókuszálni céljára, pontosabban táskájára, mert már csak ez hiányzott ahhoz, hogy mára itt hagyhassa az ügynökséget. De tekintette nem jutott tovább Hime elgyötört, aggódó arcánál.

Koki nem bírt mozdulni, a másik szemei nem engedték. Szinte lyukat égetett a mellkasába.
- Koki... mostanában kicsit mintha megváltoztál volna. Úgy értem szétszórtabb, idegesebb lettél. Minden rendben? - azok a mély barna szemek továbbra sem engedték mozdulni, de agyában hirtelen kezdtek átvillanni, random pillanatok az elmúlt pár hónapból. Sötét, füstös képek, fel-felvillanó testek és ajkak, és egy érzés, a kábulat ördögi békéje.
- Igen, semmi bajom - hazudta nyugodt, póker arccal -, csupán, hogy még mindig itt pazarlom az időm annak ellenére, hogy a próbának már láthatóan vége.

Koki elfordította a fejét, de továbbra is érezte az átható tekintetett, ami röntgen módjára pásztázta, miközben felkapta a táskáját, és az ajtóhoz sietett.
- Koki, várj! - pattant fel Ueda, és Koki érezte, ahogy a meleg tenyér vállába kapaszkodik.
- Koki, nekem bármit elmondhatsz. Én szívesen meghallgatlak bármikor, mert én, sze...
- Ne! Ne mond ki! - vágott közbe.
- Tessék?
- Tudom. Tudom mit akarsz, de ez nem fog össze jönni - mondta csendben, de a szoba némaságába így is keményebben hangzott bármely kiáltásnál. - Hidd el, jobban jársz ha nem gabalyodsz bele az életembe.

Ueda kábán meredt maga elé. Nem akarta elhinni Koki szavait. Ennyi lenne? Nem kap még esélyt se arra, hogy vele legyen? Ueda sosem volt egy kitartó típus. Általában elfogadta a tényt miszerint, ha valami nem megy, akkor ne erőltesd. De most egyszerűen képtelen volt elereszteni Koki vállát. Szemöldöke összeszaladt homlokán, arcán pedig dacos elszántság villant.
- Tehát inkább elfutsz előlem és egyéb anyagokkal rombolod magad.
- Nem tudom mire gondolsz.
- Arra a kis csomagra, amit a táskában találtam - mondta halkan, bár szívesebben ordította volna.
- Te turkáltál a táskámban?! - kiáltott fel Koki és kitépte a vállát a másik kezéből, hogy szembe fordulhasson vele. Bár lehet jobban járt volna, ha azzal a lendülettel ki is ront a szobából, mert így megint csak szembetalálta magát Tatsuya dühös szemeivel, amik most képesek lettek volna elevenen elégetni.
- Igen belenyúltam a táskádba, mert aggódóm érted! Mégis mióta lövöd magad?!
- Szállj le rólam. Semmi közöd nincs sem a táskámhoz, sem ahhoz hogy mit csinálok, ha nem épp egy flitteres rémálomban riszálok a kamerák előtt.

A gyönyörű arc szinte szikrázott a dühtől. Még hogy semmi köze hozzá? Ő igenis aggódik, és szereti Kokit még akkor is, ha annak pillanatnyilag elszállt a józan ítélőképessége. Nem fogja hagyni, hogy tönkre tegye önmagát, határozta el magát Ueda.

Koki viszont ezzel lezártnak vélte a vitát, és már nyitotta is ki az ajtót. Pedig látta megvillanni a másik szemeit, sejtenie kellet volna, hogy ilyen könnyen nem végezhet. Viszont nem figyelt az intő jelekre, ezért is csöppet megdöbbent mikor az annyira törékenynek tűnő Hime becsapta az ajtót mielőtt még kiléphetett volna rajta.
- Mégis mit... - fordult meg felé, de a számonkérést Ueda, vagyis inkább Ueda nyelve meggátolta.

Koki kimeredt szemekkel állt, és próbálta felfogni, hogy csapattársa lényegében kisajátítja a száját. Méghozzá nem is rosszul. Elgyengült térdekkel próbált hátrálni, de ezzel is csak annyit ért el hogy Tatsuya megragadta a felsőjénél és felkente a falra.

Na ez volt az a pillanat mikor Koki fejében megfordult, hogy talán ennek az egésznek fordítva kellene történnie. Nem is hitte volna, hogy az az egy személy, akit mindenkinél jobban szeretett, (akit mindenképp meg akart óvni önmagától) fogja majd kézbe venni az irányítást. Ha pedig már a kezeknél járunk, gondolta és kezeivel beletúrt a másik selymes tincseibe, miközben viszonozta végre a csókot. Ueda boldogan elmosolyodott, de ennyivel nem elégedett meg.

Mohón simított végig ujjaival a másik oldalán, keresve az utat az oly felesleges ruhák alá. Nyelvük vad harcát az irányításért megszakította, de csak azért, hogy ajkaival megízlelje a másik nyakát is. Koki lihegve próbálta vissza tartani torkából előtörő nyögéseket, de mikor Ueda óvatosan beleharapott a fülébe, végig futott a rajta a borzongás, minden egyes apró szőrszál vigyázzba vágta magát a testén. Ueda boldogan kényeztette a másik izmos felsőtestét, de mikor meghallotta annak kéjes nyögéseit nem tudta megállni, hogy ne csókolja meg újra. Vad szenvedéllyel tépték egymás ajkát, és Tatsuya a lehető legközelebb simult a férfi testéhez.

Koki is egyre szorosabban ölelte át a másikat, miközben egyik kezével annak pólója alá vándorolva simogatta. Majd hirtelen ötlettől vezérelve előre dőlt, de szinte egyiküknek sem tűnt fel, ahogy a földre vágódtak. Koki gyorsan megragadta Hime vékony csuklóját, és a földre szorította, közben figyelve hogy ne szakadjon meg nyelvük tánca. Szinte teljesen rádőlt az alatta fekvő testére, illetve óvatosan mozdult előre a csípője. Minek eredménye képen megvonaglott a tökéletes test alatta, és Ueda hátrafeszített fejjel kezdett el nyögdécselni. Koki elszakadva azoktól a bűnös ajkaktól, inkább Ueda nyakára kezdett el koncentrálni. Örömmel harapott bele a fakó bőrbe, szorítása engedett a másik csuklóján majd ujjaik egymásba fonódtak. Érezni lehetett, ahogy lüktet a vér a sápatag bőr alatt, ahol Koki megszíva.

Ueda türelmetlenül csavarta meg a csípőjét, de a másik csak gonoszul bele mosolygott a nyakába. Uebo viszont bosszúsan lökött rajta egyet, és sikerült átfordulniuk. Így pont a másik ágyékára helyezkedett, és lassan kezdett el hullámozni a teste. Egyik kezét kiszabadítva megragadta Himét, és lehúzta egy forró csókra. Ueda közben egyre feszültebben kezdte el megszabadítani magukat a szükségtelennek vélt ruháktól.

Csókjuk is csak addig szakadt meg míg Tanakáról letépte a pólót. Az pedig felülve a nadrágot próbálta kikapcsolni. Ueda reszketve kiáltott fel mikor Koki ujjai rákulcsolódtak férfiasságára. Körmei durván futottak végig az izmos háton, így hagyva rajta gyötrelmes jelét Ueda szerelmén, míg Koki egy pillanatra sem állt meg a másik kényeztetésében. Egyre gyorsabb ütemben masszírozva Uedát, ezzel csalva ki belőle egyre hangosabb nyögéseket. Kapkodva harapott rá Tatsuya ismét Koki ajkaira, már-már felfalva egymást.

Ueda teste megfeszült, majd egy kéjes sikoly kíséretében jutott el a csúcsra. S ahogy teste remegve dőlt neki a másik mellkasának apró csókokat szórt a nyakára. Majd egy kicsit pihegve még, de lejjebb csúszott és először csak a textílián keresztül simított végig a másik merevedésén, de látva a szenvedést Joker arcán rögtön megszabadította a nadrág fogságából, és tétovázás nélkül nyalt végig annak férfiasságán.

Koki felnyögött és rájött, hogy végleg elveszett mikor Ueda szájába vette, és kényeztetni kezdte. Az ajkaiba harapott, és csípőjét ütemesen mozgatva segítette Ueda munkáját. Így nem is kellet sok idő, hogy Tatsuya erőfeszítései meghozzák gyümölcsüket. Koki teste vadul hullámzott és egyre magasabb nyögések hagyták el ajkát, majd szerelme szájába élvezett.

Pihegve váltak szét egy pillanatra, majd Tatsuya odabújt Jokerhez, aki átkarolva őt elnyúlt a földön. Sokáig voltak így némán ölelve egymást, majd Ueda törte meg a csendet halk hangon.
- Miért kezdtél el drogozni?
- Hogy elfelejtselek.
- Ne tedd, kérlek.
- De muszáj, különben még nagyobb fájdalmat fogok neked okozni.
- Nem számít. Nem érdekel mi az ára, csak maradj velem.
- De...
- Nem érdekel. Nem foglak elengedni.
- Köszönöm Tatsuya.